Fórum >> Hozzászólás

  Kosztya hozzászólása:

Szóval:
Egy dolog volt, amiben brutáljók voltunk ezen a meccsen az pedig a védekezés!
Maga a védelem (ha a korongkihozatalokat, támadások felépítését is nézzük) nem volt jó, de a támadások megfékezése, a támadók fogása, és nem utolsó sorban a hibák korrigálása tökéletes volt.
Rengetegszer vittük le palánk mellé a korongot fölöslegesen.
Pontatlanok is voltunk, amely lehetetlenné tette azt, hogy a gyorsaságunk érvényesüljön.
A bulielhozatalok nem éppen a legjobbak voltak.
A meccs végére már szinte percenként jött vissza a korong a védőharmadunkba túlütés miatt (el is fáradtunk, ami érthető).

De hoztuk!
Szerintem - így utólag is belegondolva - ennyi "negatívummal" egy meccsen, nem tudom lenne-e még egy csapat az NHL-ben amely védelme (védekezésben) ennyire ellensúlyozni tudná az önmaga, és a csapata hibáit... (Remélem érthető a fogalmazás) mert én ezt a győzelmet egyértelműen ennek tudom be! S ha már a védelem, akkor a védők közül is: Lidström, akinek a legjobbkor jött az egyenlítő bombája! :allah:

Most így, a legrosszabb esetben is két meccsünk van otthon. Ebben a döntőben (elsősorban a Pens részéről) nagyon látszik hogy mekkora jelentősége van a hazai/idegen pályának. Itthon, most egy felszabadultabb, gyorsabb, elképzelésekkel feltöllltöttebb játékkal kellene pályára lépnünk, kihasználva gyorsaságunkat, technikánkat és - talán - a Pens "beletörődöttségét" is.
Ha még egyszer idegenbe kellene mennünk az megint vérszemet adhatna Nekik!

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.